Dr. Bárczi Gusztáv

Nyitraudvarnokon született és Léván szerzett tanítói oklevelet. További tanulmányait már Budapesten folytatta. Előbb gyógypedagógiai (1913), majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen orvosi (1921) diplomát szerzett, de szükségét érezte, hogy a fül-orr-gége szakorvosi vizsgát is letegye. 1942-ig különböző intézményekben vakokat, hibásbeszédűeket, értelmi fogyatékosokat oktatott, s vezette a fővárosban a nagyothallók iskoláját. Ezzel párhuzamosan végezte orvosi tanulmányait, kutatott, publikált, 1939-től tanított a gyógypedagógiai főiskolán, magán- és iskolaorvosi gyakorlatot folytatott. Részt vett a szakmai közéletben, tagja volt a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának, s több szakmai egyesület elnöki tisztét is betöltötte. A húszas években az Országos Közegészségügyi Intézetben az iskolahigiéné előadó tanáraként is tevékenykedett. Szerkesztette a Siketnéma Oktatás folyóiratait. Külföldön is ismert szakember lett, mint a budapesti Alkotás utcai Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatója. Feladatkörét 1948-tól a szervezetileg önállósult főiskola tanszékvezető tanáraként látta el, de továbbra sem mondott le a szakmai és a közéleti szerepvállalásról. Már a harmincas években rendszeres előadója volt az Ausztriában, Németországban, Svájcban rendezett nemzetközi kongresszusoknak. Az ötvenes években sorra járta a világ minden tájáról Magyarországra érkező szakemberek elismerését a hazai gyógypedagógus-képzés eredményeivel. Elméleti-rendszerező tevékenységét is számon tartják, de tudományos kutatói munkája elsősorban a hallás- és az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiájára terjedt ki. Hallásneveléssel foglalkozott, gazdag vizsgálati anyagon végezte megfigyeléseit. Az agykérgi süketnémaság gyógypedagógiai befolyásolására kidolgozott eljárása tette világszerte a hallásnevelési program úttörőjévé. A harmincas években kezdett az értelmi fogyatékosok - elsősorban a középsúlyos esetek - nevelésével foglalkozni. Személyesen is közreműködött 1958-ban Brandenburg-Gördenben egy közép- és súlyos fokban értelmi fogyatékosok számára létesített intézet megszervezésében és gyógypedagógiai programjának kidolgozásában. Az intézmény a Bárczi-Haus nevet kapta. Pedagógusi, orvosi tapasztalatai, sikerei és elkerülhetetlen kudarcai ösztönözték újra és újra a tanulásra és a kutatásra. Csaknem fél évszázadon át érlelte az 50-es évek végén megfogalmazott általános gyógypedagógiai elméletét és rendszerét.